előző 20 ( 21-35 / 35 )
2025. Április 9-én került megrendezésre bölcsődénkben a nyílt nap. Ezen a napon fogadtuk a leendő bölcsiseket és szüleiket. Betekintést nyújtottunk a bölcsődei életbe, megismerkedhettek a kisgyermeknevelőkkel, tájékoztatást kaphattak a bölcsődében folyó gondozásról, nevelésről. ...
Bölcsődénk fontosnak tartja, hogy minél kisebb korban ismeretet kapjanak a gyermekek arról, hogy a körülöttünk lévő környezet milyen kincseket rejteget. A víz világnapja alkalmából beszélgettünk a víz fontosságáról, tulajdonságairól, felhasználásáról, illetve számos kezdeményezéssel szemléltettük is ezeket a gyermekeknek. Énekeltünk több dalt is, amiben megjelenik a víz, az eső, a víz körforgása vagy akár a víz felhasználásának valamely formája. ...
2025. március 18-án a Bölcsőde vendégül látta intézményünk tagóvodáinak vezetőit, óvodapedagógusait. A programon a szülők megismerkedhettek az óvodák
nevelési módszereivel, programjaival. ...
A gyerekekkel körbejártuk az ünnephez kapcsolódó témát. Szemléltettük a magyar zászlót, képen megnézegettük a huszárokat, illetve a katonákat utánzó mozgást is kipróbáltuk. Több alkotást is készítettünk, kokárdát és zászlókat is, ragasztó vagy festék segítségével. Ehhez kapcsolódó dalokat, mondókákat énekeltünk. ...
Szeretettel várunk minden leendő óvodást Szivárványos Játszónapunkra
a Dombóvári Művelődési Házba.
2025. március 29. (szombat)
9.00 - 12.00.
Program:
9.45. - Mese dramatizálás
10.15. - Játékos testmozgás
10.45. - Bábszínház
11.10. - Táncház
Kézműves tevékenységek egész délelőtt!
Kérjük, váltócipőt hozzanak magukkal! ...
Lévay Erzsébet: Farsang napján Farsang napja eljött már, kezdődik a jelmezbál, zeneszóra vígan lép, ring a tarka báli nép. Nagy mulatság van itt ma, ezerféle maskara perdül-fordul, integet, búcsúztatja a telet.
Februárban megrendezésre került bölcsődénkben a farsang, nevelési egységenként más-más napokon. A délelőtt folyamán beöltöztek a kisgyermekek, majd egymás társaságában fogyasztották el a finomabbnál finomabb tízórait. ...
Decemberi hónapunk nagyon mozgalmasan és tevékenyen telt. Mézeskalácsot sütöttünk, Luca búzát vetettünk, adventi gyertyát gyújtottunk, karácsonyfát díszítettünk, különböző alkotásokat készítettünk, karácsonyra hangolódtunk. ...
December 6-án bölcsődénkben járt a Mikulás.
A gyerekek nagyon várták már az érkezését. Minden csoportba ellátogatott. Valahol a megtisztított kiscipőkbe rakta a csomagokat, valahol pedig bement a csoportba és a gyerekeknek adta személyesen az ajándékot. A gyerekekkel cserébe együtt énekeltünk neki. ...
Márton napja alkalmából megrendezésre került bölcsődénkben a lámpás felvonulás.
Minden csoport készített egy lámpást, majd a gyermekek a szüleikkel és a nevelőikkel együtt a bölcsőde területén felvonultak. Ezt követően meleg teával, zsíros kenyérrel és sült tökkel kínáltuk a programon résztvevőket. ...
Kedves Szülők!
Az alábbi linkre kattintva pontos tájékoztatást kaphatnak Tündérkert Bölcsődénkbe a 2023/2024 -es nevelési évre történő beiratkozással kapcsolatosan!
2023. március 04-én került megrendezésre intézményünk "Szivárványos Játszónap" című programja.
A rendezvényen a leendő bölcsisek, ovisok és szüleik ismerkedhettek meg tagintézményeinkkel
a Szivárvány Óvodával
a Százszorszép Tagóvodával
a Zöld Liget Tagóvodával
és a Tündérkert Bölcsődével, valamint az intézményekben dolgozó kisgyermeknevelőkkel és óvodapedagógusokkal.
Mesejátékok, kézműves-tevékenységek, ügyességi feladatok, táncos pro ...
Kedves Ovis és leendő Ovis gyermekek! Szeretettel meghívunk Benneteket, szüleitekkel együtt egy vidám, játékos délelőttre Dombóvári Szivárvány Óvoda és Bölcsőde szervezésében: 2023. március 4-én (szombat) 9.00-11.30-ig Programjaink: kézműves tevékenységek
Mozgásos, ügyességi játékok
Dalos, zenés, táncos programok
Mesejátékok, bábszínház
Kérjük, benti cipőt hozzanak magukkal!
Mindenkit szeretettel Várunk! ...
előző 20 ( 21-35 / 35 )