Babaúszás

A csecsemő- és kisdedúszás 2009. október 9-én kezdődött el, a Szivárvány Óvodában, amit már nagyon sok fiatal szülő kipróbált.

A foglalkozások péntekenként vannak, 8-12 óráig, időtartamuk 45 perc. Jelenleg is 185. baba nevét írtam be a jelentkezők listájába, mely számomra is nagy örömöt jelent. Úgy gondolom, hogy akik eljöttek gyermekükkel, pozitív élményekkel fejezték be a babaúszást.

Világszerte sokféle nézet, módszer, ha úgy tetszik, iskola létezik. Nem kizárható, hogy egyik jobb, mint a másik, de mindenki által elfogadott, tökéletes változat nem található közöttük, legfeljebb olyan, ami a legtöbb csecsemő számára optimális.

A résztvevők a legnagyobb magyarországi hagyományokkal rendelkező csecsemőúszás programban vehetnek részt. Budapesten a nagytétényi uszodában Karsay Ferenc és dr. Gömöry Géza kezdett foglalkozni uszodai körülmények között csecsemőkkel 1986-ban. 1993-ban hozták létre a Bébiúszás-oktatók Országos Egyesületét, melynek az oktatóképző tanfolyam elvégzése után én is tiszteletbeli tagja lehettem.

Mi is az a csecsemőúszás?
Egészséges csecsemők három és hat hónapos kora közötti időszakban elkezdett, szervezett körülmények között, a szülők bevonásával zajló, képzett oktató segítségével történő vízhez-szoktatását, és komplex, elsősorban vízi, mozgásfejlesztő programját értjük.

A csecsemőúszás a veleszületett reflexeken (elsősorban a búvárreflexen) és elemi mozgásmintákon alapszik. Természetesen külön mozgásanyaga van a búvárreflexszel rendelkező, illetve már nem rendelkező gyermekeknek. A 9 hónap feletti gyerekek kisdedúszáson vesznek részt.

A foglalkozások alkalmával a vérkeringés fokozottabb, erősödik a szív, valamint az egész szervezet vérellátása. Az élettani funkciók felgyorsulnak, a csecsemők immunrendszere jobban védekezik a különböző betegségek ellen.
A víz olyan fokú szabadságot biztosít a babák szabad, önálló mozgásához, amely szárazföldi mozgásnál elképzelhetetlen. A babák edzettségi szintje az aktív mozgás hatására nő, ezáltal ellenálló képességük a betegségekkel szemben növekszik, mozgásfejlődésük gyorsabbá válik. A baba úszás megadja a közös családi játék és tanulás élményét, a kicsikben kialakul a szülők iránt érzett feltétlen bizalom. Bensőségesebb, szorosabb viszony jön létre a gyakorló gyermek és a foglalkoztató szülő között. A közös élmények, biztonságérzet, kíváncsiság és a közös sikerek kovácsolják ezt az emberi összetartozást.

Az ember már csecsemőkorában is önálló akarattal rendelkező egyéniség., Ezért fontos, hogy a foglalkozásokon a gyermek, a szülő, és az oktató hármasa hatékonyan működjön együtt.

A sok pozitív élettani hatások mellett kijelenthetjük, hogy a foglalkozások után megnő a gyermekek étvágya, legtöbbször nagy alvással pihenik ki az úszás fáradalmait.

A szülők heti rendszerességgel találkozhatnak egymással, megbeszélhetik problémáikat, megoszthatják tapasztalataikat egymással.

Úgy gondolom, hogy nagyon jó szabadidős programot jelent ez sok család számára, amivel kialakítható a gyermek (és sok esetben a szülő) mozgás iránti igénye.

Somogyiné Vincze Ildikó
foglalkozásvezető



2018-01-11 / 2018.01.11 09:09 / 2020.02.24 08:15 . . 711

 

V i s s z a