Menza Pure Dombóvár online szülői felülete

Tisztelt Szülő!

Dombóvár Város Önkormányzata a gyermekétkeztetési feladatait továbbra is a fenntartásában álló Integrált Önkormányzati Szolgáltató Szervezet közreműködésével látja el, amely 2021-től elsősorban az étkeztetés igénybevételének adminisztrációját, valamint az étkezési díjak számlázását és beszedését végzi, az elfogyasztásra kerülő ételeket pedig az önkormányzat által közbeszerzési eljárás alapján kiválasztott vállalkozás, az Eatrend Kft. biztosítja.

Az ügyintézés megkönnyítése, a személyes érintkezések csökkentése, valamint a készpénzkímélő fizetési módok előtérbe helyezése érdekében jelentős változás az is, hogy az étkezés lemondása és a térítési díj kiegyenlítése az Integrált Önkormányzati Szolgáltató Szervezet felé már interneten keresztül is lehetséges a könnyen használható Menza Pure rendszer segítségével, amely a bankkártyás fizetést is támogatja (SimplePay).

A Menza Pure Dombóvár online szülői felülete a dombovar.eny.hu címen érhető el, használata regisztrációhoz kötött.

A regisztráció automatikusan megtörtént azon szülők esetében, akik az étkezési nyilatkozaton korábban már megadták az e-mailes elérhetőségüket az Integrált Önkormányzati Szolgáltató Szervezet részére. A Gmail alkalmazással rendelkezők a Google fiók segítségével be tudnak lépni, a másfajta levelezőszolgáltatást igénybe vevőknek pedig az Új jelszó kérése funkciót kell használnia (ez a bejelentkező felület alsó részén érhető el), illetve a jelszót a regisztráció megtörténtéről szóló tájékoztató email is tartalmazza.

Az újonnan regisztrálóknak nyilatkozatot kell kitölteni, amit megtehetnek online, az önkormányzat honlapján (www.dombovar.hu - Lakóhelyünk/Gyermekétkeztetés menüpont) található regisztrációs felületen, illetve papíralapon, a honlapon közzétett és letölthető regisztrációs nyomtatvány segítségével. A gyermekenként kitöltött és aláírt nyilatkozat leadható a bölcsődevezetőnél, az iskola/óvoda titkárságán, illetve az Integrált Önkormányzati Szolgáltató Szervezetnél.

Több gyermek étkezése is egy felületen kezelhető, amennyiben a regisztrációs nyilatkozatokon ugyanaz a szülői e-mail cím lett megadva. A regisztráció megtörténtéről a Menza Pure Dombóvár program értesítést küld.

Letölthető regisztrációs lap:
2021-06-18 / 2021.06.18 11:08 / 2021.06.18 11:09 . . 713
Kapcsolódó anyagok:

 

V i s s z a